Mától egy hétig csak kórházi kosztot eszik Juhász Péter, az Együtt elnöke. Ezt a politikus jelentette be. A politikus az egészségügy áldatlan állapotaira szeretné ezzel felhívni a figyelmet. (https://merce.hu)
Mától egy hétig csak kórházi kosztot eszik Juhász Péter, az Együtt elnöke. Ezt a politikus jelentette be. A politikus az egészségügy áldatlan állapotaira szeretné ezzel felhívni a figyelmet. (https://merce.hu)
Vadai Ágnes azt állítja: több ezer olyan személy van, aki magyar állampolgárrá vált, közben pedig magyar felmenője sem volt. Az egyszerűsített honosítási eljárással magyar állampolgárrá vált egymillió ember között pedig a legóvatosabb becslés szerint is ötezer terrorista, emberkereskedő és drogdíler előtt nyílt meg Európa határa – legalábbis a demokratikus Koalíció álláspontja szerint. (https://www.echotv.hu)
Németország gazdasága jól teljesít, azonban az IG Metall, Németország legbefolyásosabb szakszervezetének munkásai megelégelték, hogy a fizetésük alig nő. A több, olykor egész napos sztrájkok miatt megszületett az egyezség, így aki akar, az két évig választhat 28 órás munkahetet. (http://www.origo.hu)
Budapesten számos magániskolába írathatják be a szülök a gyerekeiket, A legolcsóbb tandíj havi 40 ezer és 150 ezer között van, nem beszélve a tetemes beiratkozási díjról és egyéb kiadásokról. (https://www.penzcentrum.hu)
Aki háborúra készül Oroszországgal, valójában öngyilkosságra készül. A kalinyingrádi területen lévő orosz Iskander rakéták 2 perc alatt képesek elérni Varsót, 4 perc alatt pedig Berlint. A hagyományos és atomrobbanó fejjel is ellátható rakétákat lehetetlen elfogni. (https://www.contra-magazin.com)