Mi lesz, ha kijövünk a pincéből? Három évesen, ’56 novemberében igencsak foglalkoztatott a kérdés. Az idősek világpolitikai eszmefuttatásai nem kötöttek le. Bevallom őszintén akkoriban az se nagyon izgatott, hogy milyen katona jön, amerikai vagy orosz. Haza jön-e apám? Lesz-e kenyér, ha kijövünk végre a pincéből? Ez volt a fontos.
A Fidesz a járvány kellős közepén akarja megváltoztatni az Alaptörvényt és a választási törvényt. Mire ez a sietség? Kezdenek kifáradni? Felélték tartalékjaikat? A győztes magabiztosságát miért váltja fel a bizonytalan kapkodása?
Budapesten már két amerikai elnöknek is áll a szobra. Úgyhogy senki sem mondhatja, hogy Amerika nincs jelen a magyar életben. Jelen van, tegyük hozzá, sajnos!
A harminc évvel ezelőtti magyar társadalomban mai fejjel nehezen igazodnánk el. Ma, amikor a társadalmat törésvonalak, árkok szabdalják szét, aligha értenénk, hogy a társadalom homogén volt. Volt, aki többet keresett és jobban élt, mint az átlag, de a különbség a nagy és kicsi jövedelem között nem volt bántóan nagy.
Mindenki szeretne modern lenni. Végül is a modernség azt jelenti, hogy részesei vagyunk a kornak, sőt a jövő felé is tekintünk. A modernség igényében életösztönünk van jelen. Tudjuk, hogy az élet mindig előrelépést, újítást, alkotást, teremtést hoz magával.
