A NATO külügyminiszteri találkozójának képeit nézegetve Petőfi kérdése jut eszembe: „Milyen lárma, milyen vígadalom! Mi légyen ez? talán lakodalom?”
Nem, nem lakodalom! Szülinapot ünnepeltek, a NATO 75. születésnapját. Mosoly, nevetés, jó hangulat. Mint egy baráti bulin, puszi jobbra, puszi balra. Miért is ne? A harminckét miniszterből nyolcan nők.
Elhatároztam, hogy nem írok a Magyar Péter-ügyről. A szemétről nem írni kell, hanem eltakarítani. Az utcáról is, a közéletből is.
De közben láttam az incidenst Magyarék tüntetésén. A Hír TV munkatársa végezte a munkáját, tudósított. A tömegből előbb bekiabálások, majd ökölrázások. A tömeg közelebb és közelebb a tudósító nőhöz. Végén bezárult a kör körülötte. Elcsattan az első pofon?
Ismeri Ön a polgármesterét? Már úgy értem, hogy a nem a televízióból vagy a botrányrovatokból, hanem úgy, szemtől-szembe, élőben?
Ismeri Ön az önkormányzati képviselőjét? Szokott találkozni vele? Felhívta már Önt telefonon? Nem a választások előtti automata hívásokra gondolok, hanem olyan „hogy van, miben segíthetek” hívásra.
Mit kapott Ön a polgármesterétől vagy a képviselőjétől 2019 óta? Lakást, segélyt, tűzifát, munkát, mit? Esetleg semmit?
A mostani hét legtöbbet ígérő eseménye vitathatatlanul az „Egy övezet, egy út” programban együttműködő országok csúcsértekezlete Pekingben.
,,A következő háborúnak úgy kell kinéznie, hogy nem vívjuk azt meg!” – nyilatkozta a Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter úr minap.
Zseniális! Hogy miért nem küldött a teremtő ilyen államférfit a 20. század két világháborúja előtt? Akkor nem lett volna pusztítás, nem halt volna meg sokmillió ember, nem lett volna Trianon! Szóval, legyen háború, de olyan, amit nem vívunk meg!
