fbpx

Balszemmel

Thürmer Gyula - Balszemmel

„Óh, Tavasz, óh, Húsvét, Emberek ősi biztatója” – mondja Ady. Igen, aligha van ember, aki ne fűzne reményeket tavaszi ünnepünkhöz. A bizakodás, a hit éltet bennünket, még akkor is, amikor a tények szomorúsággal töltenek el.

Thürmer Gyula - Balszemmel

Hszi Csin-ping röviddel azután, hogy a Kínai Népköztársaság elnökévé választották, a világhoz fordult. Első nemzetközi beszédét a világ politikai pártjaival folytatott párbeszéd keretében mondta el. Nem kormányokhoz, nem államfőkhöz fordult, és nem véletlenül.

Thürmer Gyula - Balszemmel

Boldog Nőnapot, kedves lányok és asszonyok! Kívánjuk Önöknek mindazt, amit a boldogság jelent. Sok örömet, mosolyt, jókedvet, és persze tisztességes megélhetést, és békét.

Thürmer Gyula - Balszemmel

2022 volt a legnehezebb év – mondta a miniszterelnök. Fel is lélegezhetnénk, ha nem tette volna hozzá: 2023 meg a legveszélyesebb!

Megúsztuk a covidot, az első háborús évet is túléltük, amiben vitathatatlan szerepük volt a kormány szociális intézkedéseinek. Beszélt is róluk a miniszterelnök, és jogosan. Összetehetjük a két kezünket azért, hogy legalább a lakosság számára sikerült féken tartani az energiaárakat. Örülhetünk az új utazási bérleteknek, s főleg a kormányzati szándéknak, hogy nem engednek az eddigi védőintézkedésekből. Meg is nyugodhatnánk, ha nem tudnánk, hogy az energiaárakról, a szankciókról nem mi döntünk, és sok mindenben ki vagyunk szolgáltatva a világnak.

Thürmer Gyula - Balszemmel

A Munkáspárt legutóbbi háborúellenes gyűlésén részt vett egy rokonszenves fiatalember, történetesen a Mi Hazánk Mozgalom tagja. Örültünk neki. Most nem a múltról, nem a távoli jövőről, és főképpen nem ideológiákról van szó, hanem arról, hogy elkerüljük-e a háborút, a pusztítást, a halált, vagy sem. Minél többen tüntetünk a háború ellen, annál több az esélyünk a sikerre.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET