Nagyszüleink az első világháborút nagy háborúnak hívták. Sokat szenvedtek, és hittek abban, hogy az emberiség soha többé nem kerül ilyen helyzetbe. Tévedtek! A második világháború még több embernek még több szenvedést okozott.
Eredetileg március 15-éről akartam írni. Szépen, méltóságteljesen, ahogyan a forradalom és a szabadságharc ünnepén illik. Persze, elkerülhetetlenül utalva a jelenre, a mi korunkra. Mikor is írjon az ember a nemzeti függetlenségről, a szuverenitásról, ha nem ezen a napon.
Nők voltak, vannak és lesznek is, bár a mai LMBTQ-s világban már nehéz biztosra menni. De akárhogyan is nézzük, nőkkel élünk együtt, amióta ember az ember. Hol így, hol úgy, de együtt. Megmondom őszintén én személy szerint nem nagyon szeretnék ezen változtatni.
Sztrájkoltak a pedagógusok. Nem először, és vélhetően nem is utoljára. Kevés a bér, nagy a megterhelés, nincs elég önállóság, és még az oltás is kötelező. Nagyjából mindezek megváltoztatását akarták elérni a kormánnyal folytatott tárgyalásokkal, illetve a kétórás munkabeszüntetéssel.
Ki gondolta volna, hogy harminc év után is lehet újat adni a magyar politikában? A Munkáspárt és az ISZOMM választási összefogása, a Baloldali Szövetség nagyon sok ember régi igényét, sőt elvárását váltja valóra, de ezzel együtt új szereplőt hoz a politikai életbe. Ilyen még nem volt!
