Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.
A koronavírus mint minden betegség az ember és a természet közötti erőviszonyt fejezi ki. Az ember küzd a természettel. Jó esetben az ember győz.
A koronavírus az ember és ember közötti erőviszony kifejezése. Az erősebb könnyebben veszi fel a harcot a természettel, több esélye van a túlélésre. A gyengébb a maga erejére támaszkodhat, és esetleg arra, amit az erősebb ad neki. Szomorú, de így van.
Némi túlzással két német nő, Angela Merkel és Ursula von der Leyen kezében van Európa sorsa. Nem kell megijedni, se attól, hogy németek, se attól, hogy nők! Nem az örökkévalóságról van szó, csak hat hónapról.
Ha megkérdeznénk száz embert, hogy mi a demokrácia, bizonyára száz féle választ kapnánk. Szólásszabadság, sajtószabadság, többpártrendszer és sok más hasonló dolog szinte biztosan elhangozna. Nem véletlenül! Végül is harminc éve sugallják belénk, hogy a rendszerváltás olyan kincsekkel halmozott el bennünket, amelyekről korábban álmodni se mertünk.
A mai ember alig különbözik az ősembertől. Legalábbis egy dologban nem. Jelképek bűvöletében élünk, sőt rabságában.
Az ősember a barlang falára rajzolta a mamutot, ami egyszerre volt félelmetes ellenség és kívánatos ennivaló. Az áthúzott mamut jelkép volt, a hit kifejezése, hogy a mamutot legyőzi és a remény megtestesülése, hogy hamarosan jókora lakomát csapnak. Nem tudni, hogy hányszor győzött a mamut és hányszor az ősember, de az a tény, hogy mamutok már nincsenek, nem jelenti azt, hogy a jelkép győzött.
A budapesti Lánchíd, bár fölösleges mondani, hogy budapesti, hiszen Lánchíd csak egy van a világon. Legalábbis mi így érezzük. A Lánchíd nekünk több, mint egy híd. A Lánchíd magyarságunk része. Büszkék vagyunk rá, szeretjük és féltjük.
