fbpx

Balszemmel

Balszemmel

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

Thürmer Gyula - Balszemmel

Joggal kérdezhetik, hogy mi értelme van olyat követelni, ami már megvan. Végül is függetlenek vagyunk. Van Országgyűlésünk, van kormányunk, még csinos köztársasági elnökasszonyunk is van.

Thürmer Gyula - Balszemmel

Európa már kezd ébredezni. A hét végén tízezrével mentek ki a németek az utcára, hogy tiltakozzanak a háború és a kormányok háborús politikája ellen. A baj már megjött, de nem tudni, merre a kivezető út. A német emberek még vívódnak. Európaiak legyünk vagy németek? Szankciók és háborúk vagy kiegyezés az oroszokkal?

Thürmer Gyula - Balszemmel

November 7-én tartotok béketüntetést? – kérdezte egy ismerősöm. A hétfői nap bizonyult a legjobbnak ilyen rendezvényhez, mondtam, és immáron harmadik alkalommal rendezzük hétfőn. Hétfő most november 7-e.

Thürmer Gyula - Balszemmel

A Munkáspárt háromévtizedes történetében már előfordult, hogy a párt kongresszusát két szakaszban tartottuk. De most először történik meg, hogy a kongresszus két szakasza között alapvetően megváltozik a nemzetközi és a hazai helyzet, és új célokat kell megfogalmazni.

Thürmer Gyula - Balszemmel

Nem tudom, feltűnt-e Önöknek, hogy immáron harminchárom éve élünk a rendszerváltáson átesett Magyarországon. Harminchárom év pontosan annyi, mint amennyit 1989 előtt a magyar szocializmusban, vagy ahogyan mondják, a Kádár-rendszerben töltöttünk.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET