Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.
Hallottak már ilyet? Az MSZP neki esett a miniszterelnöknek, hogy tusnádfürdői beszédében „lenyúlta” az ötletüket a közös európai hadsereg létrehozására. Szó, ami szó, a szocik tavaly tényleg előálltak egy törvényjavaslattal. De mondják meg nekem, manapság ki vesz komolyan egy ellenzéki javaslatot? A szocik persze bepipultak, mint a gyerek, akitől elveszik kedvenc játékát. Érthető is. Az EU emlegetésén túl nem sok mondanivalójuk van kis hazánk jövőjét illetően. 2018 pedig a nyakunkon van.
A brit népszavazás jócskán ráijesztett a tőkés Európa vezetőire. Nem Nagy Britannia távozása ütötte szíven őket. Végül is a britek nem mindig voltak az EU tagjai. Csak 1973-ban csatlakozhattak. Szerettek volna előbb is, de nem ment. Tudod, miért? De Gaulle, a franciák legendás köztársasági elnöke megvétózta. Az EU-t annak tartotta, ami: a németek és a franciák számukra előnyös bulijának. A jón nem nagyon kívánt osztozni az angolokkal, akiket már a háborúban se szívlelt. Úgyhogy, haláláig az angolok nem tehették be a lábukat.
Május elsején az idén is sok mindenki megfordult a munkáspárti sátraknál. Magányos emberek, akik gondjaikat osztják meg velünk. Nem tudunk segíteni, de legalább meghallgatjuk őket. Másutt, ahol segíteni tudnának, senki sem kíváncsi rájuk.
Jönnek fiatalok, akik közös fotót kérnek egzotikus szelfigyűjteményükbe vagy éppenséggel videóinterjút az egyetemi beadványukhoz. Jönnek világmegváltók, akiket nem ismer el a világ, bár ők se nagyon ismerik el a világot.
A „Csengetett, Mylord?” brit televíziós sorozat egyik hősnője, az arisztokrata Meldrum lánya, Cissy az Egyesült Munkáspárthoz húz, és hasonszőrű barátaival vacsoraosztogatást terveznek. Min folyik a vita egész este? Barna kenyeret adjanak a szegényeknek vagy fehéret?
Rabok legyünk vagy szabadok? – tette fel a kérdést Petőfi 1848-ban. A kérdés persze nem arra vonatkozott, hogy a szegény szabadulni akar-e a gazdagok, az elnyomok anyagi és szellemi rabságából. A Nemzeti dal az erősödő és öntudatosodó magyar földesúri osztály és a feltörekvő polgárság igényét fogalmazta meg arra, hogy több szabadságot, nagyobb mozgásteret kapjon Ausztriával szemben. Teljes függetlenséget Kossuthon kívül kevesen akartak, mondjuk esetleg a néptömegek, de az ő küldetésük sokkal inkább az volt, hogy vérezzenek a szabadságharc frontjain, mintsem, hogy beleszóljanak a „nagy politikába.”
