Mikor e sorokat írom, dörögnek a fegyverek. Ismét! Most éppen azerbajdzsáni és örmény katonák lövik egymást. Közben Kelet-Ukrajnában ukránok lőnek ukránokra. Belaruszban pedig fegyverben áll a hadsereg, hogy megvédje a hazát a lengyel és litván háborús ámokfutókkal szemben. Nincs világháború, de a világ háborúban áll.
Ezt a pár hetet most már féllábon is kibírjuk. Hogy mi lesz november 3-án? Na, ne tessék már szégyent hozni őszülő fejemre! Elnökválasztás lesz! Amerikában!
Az angoloknál fogadásokat lehet kötni a befutóra is, a vesztesre is. Na, ja, Angliában nem csak az oxfordi college-ok gyepje többszázéves, a demokrácia is az. Nálunk még várni kell. A gyepre is. A demokráciára is.
Járványból ki, járványba be. Ez az év már ilyen. Az ember kapott egy pofont. A természet jelezte, hogy még nem győztük le.
A kormány tette a dolgát. Jól vagy rosszul, döntsd el Te! Jobban jártunk volna, ha az egykori járványkórházakból többet hagynak meg, akkor most nem kellett volna tízezrével kiüríteni a kórházi ágyakat és leállítani a mindennapos egészségügyi ellátást. Tudod, nem kell szeretni a szocialista múltat, de nagy hülyeség lerombolni azt, ami jó.
Vörös-fehér szalaggal fonták körbe a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai kedvenc egyetemüket, jelezve ezzel országnak-világnak, hogy ők bizony elfoglalták.
Olyan apróságok nem foglalkoztatták őket, hogy szabad-e egyetemeket, netán minisztériumokat és egyéb közintézményeket elfoglalni. Szerintük szabad, pontosabban szólva: nekik szabad!
Feltehetően a gyülekezési törvénnyel sem bíbelődtek, és nem töltötték drága idejüket közterület-foglalási kérelmek kitöltésével sem. De tényleg, minek is? Nekik szabad!
Tűnődtem egy darabig, hogy honnan ez a sok vörös-fehér szalag. Hol árulják, mennyiért, ki tud egy-két nap alatt sok kilométernyit felhajtani belőle? Ki fizeti?
Mi a legnagyobb gond ma Magyarországon? A bizonytalanság! Nem tudjuk, hogy elkap-e bennünket is a vírus. Nem tudjuk, hogy meddig lesz munkánk. Nem tudjuk, hogy mi lesz holnap.
A bizonytalanság nem ma és nem tegnap jelent meg. Velünk van lassan harminc éve. A rendszerváltással magunk mögött hagytuk a múlt rendszer előnyeit, a biztos munkát és a biztos megélhetést, de nem kaptuk meg azt, amit a nyugati modelltől reméltünk.
